A Bartók Béla Férfikar a Pécsi Nemzeti Színház színpadán
PANNON VOLÁN ZRT. BARTÓK BÉLA FÉRFIKAR


A kórus 1945-ben alakult. Azóta a régió mindenkori közlekedési vállalata támogatja, jelenleg a Pannon Volán Zrt.

A Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikar hat évtizedes történetének legsikeresebb szakasza dr. Lakner Tamás vezetése alatt, 1990-fől számítható. Az azóta eltelt időszakban Európa élvonalába került az együttes, melyet bizonyít, hogy 32 díjat nyertek nemzetközi kórusversenyeken (pl. Arezzo, Debrecen, Bécs, Cornwall, Róma, Xiamen, Graz, Budapest).

Legnagyobb sikereiket 2006-ban Kínában a 4. Kórusolimpián és 2008-ban Grazban az 5. Kórusolimpián érték el, ahol olimpiai bajnokok lettek.

2006-ban a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen I. díjat nyertek és különdíjat a Kodály művek legjobb előadásáért. A zsűri nekik ítélte a verseny Nagydíját is.

Koncertkörúton jártak Argentinában, Braziliában, Uruquayban, Kanadában és az USA-ban.

Jelentős szakmai elismerésnek számít, hogy a HUNGAROTON 2005-ben velük jelentette meg Kodály Zoltán összes férfikari műveit.

Rendszeres közreműködői a Nemzeti Filharmónia oratórikus koncertjeinek.

Házigazdái a mindeddig egyedülálló, férfikórusok számára rendezett európai bordalfesztiváloknak.

2004-ben Pécs Városa Pro Communitate –díjjal tüntette ki őket.
2006-ban Bartók emlékdíjat kaptak.
2007-ben Csokonai-díjat vehettek át, mely az amatőr együtteseknek járó legmagasabb állami kitűntetés. Megkapták a Baranya Megyei Közgyűlés Nívódíját.
2008-ban a Baranya Megyei vállakozók Prima díját ítélték oda a kórusnak.
2009-ben KOTA díjat kaptak


Dr.LAKNER TAMÁS Liszt-díjas karnagy

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi docense. A KOTA Művészeti Bizottságának tagja.Gyakran vesz részt nemzetközi kórusversenyek zsűrijében és vezet ateliereket az Európa Cantat rendezvényein.

Számos karnagyi díj kitüntetettje. 2005-ben a kortárs művek előadásáért Artisjus-díjban részesült. 2006-ban Bartók emlékdíjat, 2007-ben pedig Liszt-díjat kapott.

A kórus tagsága a szakmai tevékenység támogatására alapítványt hozott létre PÉCSI FÉRFIKAR ALAPÍTVÁNY néven.

Kapcsolat a kórussal:
Levélcím: Pécsi Kulturális Központ
7621 Pécs, Színház tér 2.

Karnagy: Dr. Lakner Tamás
Tel.: +36 30 994 6380
Fax: +36 72 510 644
E-mail: lakner.tamas@freemail.hu
Web: bartokbelaferfikar.gportal.hu